gondolatok a művészről

Marcali Kiss József művészetéről gondolatok:

"1936-ban született Marcaliban. Szűkebb hazáját nevével és művészetével egyaránt vállalja. A gyermekkor, a hazatérés az agráregyetemről, ahol tanult, számtalan kisugárzó emléke lelki palettájának, ennek a mágikus alkímiai eredménynek, a napba szállás, a napba vágyáslángvíziójának, ami e művek megalkotásának bizonnyal hajtóereje. A rakéta első fokozata ez, ha szabad ezzel a hasonlattal élnem, ami a művészt a sztratoszféra elhagyásához, a fölülről látás képi kivetítéséhez eljuttatja. Elementáris erejű festő, grafikus, de egyértelműbb, ha azt mondom, képzőművész. Számtalan élmény fűzi őt egészen közvetlenül a földhöz, a röghöz, a fákhoz, a tájhoz, amit földmérőként - figuránsként - a mindennapok darabos, fárasztó és költői voltában egyaránt megismert. Ugyanígy szüntelen kötődés forrása azonban számára a víz, a keszthelyi időktől mindmáig égtelen változatosságával megnyíló Balaton. Vízi ember ő, talán még inkább, mint szárazföldi. Vitorláshajója még most is készen áll, hogy bármikor befogadja.Marcali Kiss Józsefnek is vannak mesterei. Nem a tiszteletlenség okozza, hogy most nem nevezem meg őket - akár a hazaiakat, akár a németországiakat -, hanem az ő művészegyénisége iránti tisztelet. Sokat tanult ugyan tőlük szellemben és technikában, de leginkább önmagától emelkedett. Az a kín nevelte, növelte és hajtotta fölfelé, amit átélt, amikor újra és újra keresztre feszítette önmagát a mondanivaló, a küldetés kifejezése érdekében, hogy áttehesse a felszívott világot képbe, színbe, rajzba. Az emberben megfogalmazódó, a természettel eggyé forró lét megjelenésének keresője és kifejezője.Művészetének átélési módja, ha hagyjuk, hogy végigfusson rajtunk, ha nem állítunk elé a büszke ésszel botor határokat, gátakat.
Nála a víz és a légtér, a levegő, a vihar és a nyugalom, a ború és a derű, a komor bánat és a szivárványszínű remény - minden lelki árnyalat hű megfelelője. A villám hideg hatása, a nap vörös és sárga izzása, a tűz, a fehér és szürke hullámhegyeket teremtő, a fekete és a zöld fákat hajlító szél izzik, süvölt és nyugszik egybeszövődött érzéshalmazaként a képein.Marcali Kiss József autonóm művész, akiben egyesül és újjáalakul, akinek munkásságán át eljut hozzánk az elődök tudása - sajátosan egyedi, borzongató, szenvedést keltő és a lélek vidámságát, a kiegyensúlyozottságát, az önmegismerés gyönyörét visszatükröző módon. Legegyszerűbben úgy fejezhetném ki magam, aminél talán többet nem is mondhatunk: igazi művész. A varázslók közül való, aki hozzásegít bennünket a lélek katartikus élményeihez."

(Vészi János, Igazság, 1990.)