ars poetica

Marcali Kiss Melitta a gyönyörű balatonparti városban, Keszthelyen született 1966-ban. Már 7 évesen elkészíti első linómetszetét. Édesapja műtermében korán eszmél, beleszületik a művészet világába. Nem véletlen a vízhez való kötődése sem; bár kisgyermekként szüleivel Budapestre költözik, ott végzi tanulmányait - de a családi vitorlás hajó révén továbbra is kapcsolatban marad a Balatonnal.
Első diplomáját a Budapesti Tanítóképző Főiskola rajz-kollégiumán szerzi, majd Szegeden végzi a Tanárképző Főiskola Rajz-tanszakát.
Bejárta fél Európát, az északi Lappföldtől Itália régi korszakot idéző déli világáig. Szellemi íriszét nem hagyták nyomtalanul Róma boltívei, Franciaország gótikus katedrálisai -legszebb művei a régmúlt korok kultúrkincseiből táplálkoznak. Nem kerülik el figyelmét az emberi test szépségei, harmóniái - aktjaiban a lélek csendje szól ünnepi áhítattal. Kíméletlen belső szigora fegyelmezi munkájában, intellektusa legfőbb biztosítéka töretlen fejlődésének. Meditatív alkat, nemcsak a látvány szépsége pendíti meg - figyel a belső hangra - s ecsetjével imádkozik mindannyinkért időtlenül.

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja, jelenleg Érden és Münchenben él. Mesterének édesapját, Marcali Kiss József festő-és grafikusművészt tartja.

Művészetéről így vall:

Az emberarcú társadalmat, a Krisztus-lelkű emberi világot és az e fölöttit igyekszem megjeleníteni. Egyik sorozatom, a gótikus katedrálisok fenséges formái és színei által, az ember nemes voltáról és az ismeretlennel szőtt kapcsolatáról mesél. Az örökös próbálkozásról, hogy találkozhasson Istennel.
Az épületek harmonikus ritmusát, s az üvegablakok szín-játékát emelem ki festményeimen; ahogy roppant súlyukkal az ég felé törekednek, képeimen már talapzatok nélkül lebegnek, feloldódnak a fényben.
Festészetem központi témája az idő, pontosabban az időtlenség. Az örökké érvényes emberi tulajdonságok, érzések és kapcsolatok foglalkoztatnak. Ahogy a halál elválaszt két embert, de a szellemiségük örökre összeforrt - úgy fonódnak össze gyökereikkel és ágaikkal az évezredek által meggyötört, szinte széteső, de élni akaró olajfák. Csodálom életerejüket, kitartásukat, szinte anyai szeretetet kisugárzó nyugalmukat; példát mutatnak számunkra, e rövid földi léttel megáldott, de az elembertelenedésen felülemelkedni tudó embereknek.
Vonz az állandóság, ahogy a természet ciklikus változásai, mely rendet teremt a lelkünkben.
Festészetemben az aktok nem az erotikáról, hanem a természet és az ember elválaszthatatlan kapcsolatáról szólnak - a hónapok, napszakok színvilágába bújtatott testek szinte összeolvadnak az őket körülölelő tájjal. Tanulmányúton jártam Egyiptomban, Törökországban és Dél-Amerikában. A korall szirtek "emberi világot idéző"-halai és a buja latin-amerikai táncok így jelentek meg művészetemben.

Ha a látvány előtt festenék, az csak a konkrét forma lenne. Célom a letisztult fogalmak kifejezése. Édesapámtól és édesanyámtól kaptam azt a szellemi töltés, ami a művészet világába irányított; a vágyat, hogy átadjam másoknak is a harmónia érzetét önmagukkal és világunkkal szemben. Minden természeti és emberi alkotásban a szeretetet, békét, bölcsességet keresem - mi más, amire most szüksége van az emberiségnek?